Hiszem, hogy mindannyian hordozunk történeteket, érzéseket és kérdéseket, amelyeket néha nehéz egyedül tartani. Pszichológusi munkám legfontosabb része számomra egy olyan tér megteremtése, ahol ezek a belső tartalmak végre helyet kapnak: figyelmet, időt és megértést.
Fontos számomra, hogy a közös munka során olyan teret teremtsünk, ahol le lehet lassulni, ahol lehet bizonytalanul érkezni, megkönnyebbülni, kérdezni, néha elveszni, majd újra megtalálni a kapaszkodót.
Hiszem, hogy a változás nem erőből születik, hanem abból, hogy valaki biztonságban érzi magát ahhoz, hogy valóban önmaga legyen.
Ha úgy érzed, szeretnéd jobban megérteni önmagadat, gyermekedet, vagy egyszerűen jó lenne megállni és átgondolni, merre tovább, szeretettel várlak. A közös munka mindig a Te történetedből indul – én pedig kísérlek benne, amíg szükség van rá.
Prioritás számomra, hogy klienseim azt érezzék: bátran fordulhatnak hozzám az élet aprónak és természetesnek tűnő nehézségeivel, elakadásaival is, hiszen a támogatás gyakran lerövidíti és megkönnyíti a megoldáshoz vezető utat.
Tanító – ELTE
Okleveles pszichológus – ELTE
Viselkedéselemző – ELTE
Rendszerszemléletű coaching – Debreceni Egyetem (folyamatban)
Elengedhetetlennek tartom, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb támogatást kapja. Amennyiben a közös munka során úgy látom, hogy más típusú segítség lenne hasznosabb, segítek megtalálni a megfelelő szakembert vagy intézményt.
Amennyiben kérdésed van vagy időpontot szeretnél foglalni, keress az alábbi elérhetőségeken, vagy töltsd ki a kapcsolati űrlapot.
Debrecen, Tiszavasvári
+36 70 570 0117
svbianka13@gmail.com
A konzultáció lemondása esetén
a konzultáció időpontja előtt 48 órán belül a konzultációs díj 50%-a,
a konzultáció időpontja előtt 24 órán belül a konzultációs díj 100%-a kerül felszámításra.